Véradással segítenek az egészségügyi dolgozók

A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház mesterápoló vezető asszisztense, Juhász Petra véradó akciót szervezett, mellyel szeretnék felhívni a lakosság figyelmét a véradás fontosságára. A tudomány jelenlegi állása szerint az emberi vér nem állítható elő mesterségesen olyan formában, mint ahogyan az a szervezetben termelődik és kering.          Az egészségügyi ellátórendszerbe kerülő betegek gyógyításához évente 400-500 ezer egység vérre vagy vérkészítményre van szükség. Az emberi vér semmivel sem pótolható, így a véradás nélkülözhetetlen a rászorulók kezelése során. Azoknak, akiknek hivatásuk a gyógyítás, minden egyes napjuk eszükbe juttatja, mennyire törékeny mindannyiunk élete. Ők azok, akik naponta küzdenek másokért, életet mentenek a tudásukkal és a rendelkezésre álló eszközeikkel. Náluk jobban senki sem látja, milyen fontos, hogy mindig rendelkezésre álljanak a vértartalékok: éppen ezért, példamutatásukkal bíznak abban, hogy a kezdeményezéshez egyre többen fognak csatlakozni az intézmény dolgozói közül, valamint a lakosság is nagyobb arányban vesz majd részt véradáson. A véradás életet ment. Segítsünk másokon!