Új onkológiai központot adtak át a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórházban

Új onkológiai központot adtak át a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórházban szerdán. A legmodernebb gépekkel és technológiával felszerelt sugárterápiás centrum a Modern városok program keretében, 17,5 milliárd forintos kormányzati támogatással épült meg.

Az átadóünnepségen Dr.Takács Péter egészségügyi államtitkár a határ menti városban beszélt a magyar-szlovák egészségügyi együttműködésről.

Úgy fogalmazott, a betegellátás nem állhat meg az országhatárnál, ezért üdvözölte, hogy a salgótarjáni ünnepségen a zentai és a losonci kórházak képviselői is részt vettek, mert „teljes térségben kell gondolkodni, főleg, ha onkológiáról és sugárterápiáról beszélünk”.

Elmondta, amint stabilizálódik a kormány Szlovákiában, felveszi a kapcsolatot a szlovák egészségügyi minisztériummal, hogy megpróbáljanak együttműködést életre hívni az Ipolyság, Besztercebánya, Párkány, Esztergom és Komárom környékén a határon átnyúló betegellátási programban. Hasonló közös program Ausztriával már működik – tette hozzá.

Dr. Takács Péter kitért arra, hogy a posztszocialista országok, köztük Magyarország mutatói nem jók az onkológiai halálozásban, de azt nézve, mennyi idő telik el a daganat felfedezése és a gyógyulás vagy a sajnálatosan bekövetkező halál között, nincs sok különbség például a holland és a magyar adatok között.

Mint mondta, a magyar betegek minden olyan onkológai, kemoterápiás és sugárterápiás lehetőséghez hozzáférnek, amihez akár a skandináv vagy a Benelux országok lakói. Ezért köszönetet mondott Dr. Kásler Miklósnak, aki az onkológiai intézet vezetőjeként, majd miniszterként gondoskodott ezek meghonosításáról.

Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások volt minisztere és Dr. Bercsényi Lajos, a kórház korábbi főigazgatója – akinek vezetése alatt megkezdődött a beruházás – is ott volt az átadón.

Dr. Szabó Géza, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház főigazgatója Nógrád vármegye eddigi legnagyobb egészségügyi beruházásának nevezte az onkológiai centrumot, amelyben az elmúlt hetekben már megkezdődött a munka.

Ismertette: a négyemeletes központ közel 3500 négyzetméter alapterületű, amelyben a föld alatti szinten építették ki a sugárterápiás részleget, több helyen a két métert is meghaladó falvastagsággal. A gépészeti berendezések a harmadik emeleten kaptak helyet, és 104 férőhelyes parkoló is épült.

Balla Mihály, Nyugat-Nógrád fideszes országgyűlési képviselője fontos eredménynek nevezte, hogy a nógrádiak már helyben kaphatnak ilyen kezeléseket, mivel eddig Budapest valamelyik országos ellátóközpontjába kellett utazniuk.

Becsó Zsolt (Fidesz), a kelet-nógrádi térség országgyűlési képviselője az egészségügyet nevezte olyan területnek Nógrádban, amely minden kormánynál prioritást élvezett, így – jelezte – a térségben valamennyi ciklusban jelentős fejlesztések történhettek az elmúlt 30 évben.

Mint mondta, a Modern városok programban öt megyei jogú városban történnek egészségügyi beruházások, az onkológiai centrum pedig a kórház és Salgótarján presztízsét is növeli. Forrás: szöveg MTI

Forrás: Nool.hu
Fotó: NVSZLK