A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház Skill laborja adott otthont a vármegyei Szakképzési Versenynek, mely döntőt az országos megmérettetés követ. A kétnapos verseny résztvevőit köszöntötték a házigazda intézmény részéről Dr. Szabó Géza főigazgató, Fekete Zsolt Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Tóth Judit igazgató a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet és Boczek Tibor igazgató a pásztói Margit Kórház részéről. A MagyarEgészségügyi Szakdolgozói Kamara az együttműködő szakmai szervezetekkel, egészségügyi szolgáltatókkal karöltve, 2010 óta szervezi meg szakmai versenyeit. A szakmai versenyeken helyi, megyei/területi szinten közel 200 csapatban közel 800 versenyző mérte össze szakmai tudását évről-évre, majd a legjobb 20 csapat, azaz 80 fő vett részt az országos döntőben. A versenyszervezés eddigi eredményeire, tapasztalataira, együttműködő partneri hálózatunkra, valamint az időközben kialakult országos szakképzési infrastruktúránkra alapozva meghirdették a „Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny” (a továbbiakban: Szakképzési Verseny) elnevezésű versenyt. A Szakképzési Versenyt a Magyarország területén egészségügyi középfokú szakképzést folytató intézmények azon tanulói/képzésben résztvevői számára hirdettük meg, akik iskolai rendszerben folytatják tanulmányaikat a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 1. mellékletében szereplő, Egészségügy ágazatba sorolt 27 szakma/szakmairány valamelyikében. A Szakképzési Verseny során a versenyzők három fordulóban mérhetik össze tudásukat: helyi elődöntő (interaktív versenyfeladat, mely a nevező iskolában került lebonyolításra), vármegyei döntő, országos döntő.
Forrás: Nool.hu
Fotó: NVSZLK