Richter Egészségváros

Richter Egészségváros Salgótarján

A vártnál lényegesen nagyobb érdeklődés kísérte a Richter Egészségváros salgótarjáni rendezvényét, így az alapadomány több mint másfélszeresére növekedett a nap végére. Az eseményt indító reggeli egészségsétán több mint 460-an vettek részt. A lelkesedés nap közben sem csökkent: az ingyenes szűréseken rendre sorok álltak, az előadások és tanácsadások sátrai pedig folyamatosan megteltek. A Richter által felajánlott 2 milliós alapadomány ugyanis a helyiek lelkesedésének köszönhetően a nap végére több millió forintra – egészen pontosan 5.115.800 forintra – nőtt. Az összegyűlt összegből családbarát szülészet fejlesztését tervezi a Szent Lázár Megyei Kórház. A kezdeményezés egyik legnagyobb előnye, hogy egy helyen, egyszerre több fontos szűrővizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők, ráadásul nemcsak lakhelyükhöz közel, hanem ingyenesen is. A Program indulása óta eddig 64 városban, több mint 150 ezren vettek részt rendezvénysorozat eseményein. A Richter Egészségváros június 9-én Salgótarjánban a Fő téren várta az egészségükért és kórházukért tenni vágyókat. Az egész napos rendezvény az egészségsétával indult, amelyen mintegy 460-an vettek részt. Az esemény nagyszínpadán fellépések váltották egymást, míg a több mint 30 helyszíni sátorban előadások, tanácsadások és szűrések várták az érdeklődőket. Az egyik legnépszerűbb vizsgálat a vérnyomásmérés volt, amelyen mintegy 470-en vettek részt. A prosztataszűrést több mint 200-an vették igénybe. Nagy volt az érdeklődés a koleszterinszint valamint a csontsűrűség mérés iránt is. A Richter a Nőkért sátorban az eseményhez csatlakozott ismert személyek – Jaksity Kata, Szily Nóra, Dr. Almási Kitti, és Béres Alexandra – előadását is meghallgathatták az érdeklődök. Az egészségtudatos életmódnak fontos eleme a mozgás is. A Richter Egészségváros eseményre kilátogatók BMI- és testzsír mérésen is részt vehettek, valamint a leglelkesebbek még együtt is tornázhattak Katus Attilával. Minden egyes tanácsadásért, előadásért és szűrővizsgálatért 300 forintnak megfelelő adománypont járt. Az így összegyűlt összeg révén a Richter által felajánlott 2 milliós alapadomány a rendezvény végére több mint 5,1 millió forintra nőtt. Dr. Bercsényi Lajos főigazgató a végső adományösszeg bejelentésekor mindenkinek megköszönte a részvételt a szervezőknek pedig a Richter Egészségváros programsorozatot, mert az – elmondása szerint – nagy szerepet játszik a prevenció és egészségtudatosságra nevelésben is.