Gyermekkori álomból hivatás – negyven éve dolgozik a betegekért a salgótarjáni főnővér
Valóra vált a gyermekkori álom: negyven éve segít az embereken Molnárné Kőmíves Ágnes, nem is akárhogyan. A salgótarjáni kórház főnővérének odaadó munkáját újabb díj igazolja: az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan vehetett át miniszteri elismerő oklevelet.
Nem először beszélgetünk a salgótarjáni kórház krónikus belgyógyászati osztályán annak főnővérével. Két évvel korábban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Nógrád Vármegyei Területi Szervezetének szakmai díja adta a találkozó apropóját, ezúttal pedig a miniszteri elismerő oklevél, amit október 23-i nemzeti ünnepünk kapcsán vehetett át Molnárné Kőmíves Ágnes.
– Korábbi beszélgetésünk alkalmával már kiderült, hogy gyermekkora óta erre a pályára készült.
– Igen így van, egészen kicsi gyermekkoromtól segíteni szerettem volna az elesetteken, az arra rászorulókon. Már az óvodában elláttam a beteg játékbabákat és plüssmackókat, bekötöztem a sérüléseiket, megmértem a lázukat. Mivel én magam is gyakran voltam beteg, rendszeresen megfordultunk a gyermekorvosnál. Az ott folyó munka bennem nem félelmet keltett, hanem csodálatot. Már akkor kijelentettem, hogy én is ezen a területen fogok majd dolgozni és az álmom valóra is vált. Nem orvos lettem ugyan, hanem ápolóként igyekszem megkönnyíteni a betegek mindennapjait.
– Akkor nem volt kérdés, hogy az általános iskolát követően hol tanul tovább.
– Megfordult a fejemben a vendéglátás is, mert mindenképpen olyan területen szerettem volna dolgozni, ahol emberekkel foglalkozhatok. Azonban nyolcadik osztályban már tudtam, hogy az egészségügy az én utam, így az egészségügyi szakközép- és szakiskolába jelentkeztem. Annak elvégzését követően egy szociális otthonban kezdtem dolgozni. Az idősekkel való törődés mindig közel állt hozzám. Azonban miután férjhez mentem és megszülettek a gyermekeim, már a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház belgyógyászati utókezelő osztályán helyezkedtem el és azóta szinte folyamatosan, immár 39 éve ezen az osztályon tevékenykedek. Ápolóként kezdtem itt dolgozni, majd főnővér-helyettes lettem, 2018 óta pedig főnővér vagyok.
– Hogyan kell elképzelni az osztályon folyó munkát?
– Harmincnál is több ember tesz meg mindent nap mint nap azokért a betegekért, akik aktív kezelésüket követően kerülnek ide. Négy részlegen 80 ágy áll a rendelkezésükre azoknak a pácienseknek, akik teljes ellátást igényelnek a nap 24 órájában. Személyes higiéniájukban, a tisztálkodásban, az étkezésben, a mozgásban és környezetük rendben tartásában is segítségre szorulnak. Mindez szintén nagyon fontos az orvosi terápia mellett. Ahhoz, hogy a betegek jobban érezzék magukat, kell egy kis plusz, egy mosoly, egy jó szó. Büszke vagyok az osztály dolgozóira, akik minden nehézség és kihívás ellenére is igyekeznek szebbé tenni a betegek mindennapjait. Türelmesek, kitartóak annak ellenére, hogy az itt folyó munka mind fizikailag, mind lelkileg és pszichésen is megterhelő.
– Amíg két éve a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szakmai díját vehette át, addig a kórház menedzsmentje idén állami elismerésre terjesztette fel. Mi jelentenek önnek ezek a kitüntetések?
– Hálás vagyok és nagyon megtisztelő, hogy úgy gondolják érdemes vagyok a fenti elismerésekre. Ez azt jelzi számomra, hogy jó az út amin járok. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy az osztályon dolgozó csapat munkája nélkül én sem tudnám ilyen minőségben végezni a feladataimat. Az egészségügy csapatmunka, csakis egymást támogatva lehet megoldani a felmerülő nehézségeket. Hálás vagyok a kollégáim támogatásáért és az együttműködésért, amivel minden esetben sikerül választ adni a felmerülő kihívásokra. Éppen ezért talán az egyik legfontosabb elismerés számomra az az oklevél és szobor, amivel néhány éve, egy év végi ünnepi összejövetel alkalmával megleptek a munkatársaim.
– Közel negyven éve dolgozik az egészségügyben, milyen elképzelései vannak a jövőt illetően?
– Nagy dilemma számomra a hogyan tovább. Igyekeztem mindig megtartani az egyensúlyt a magánélet és a munka között, de bevallom, hogy sokszor billent el a mérleg a nyelve a hivatás felé. Így érthető, hogy a családommal együtt nagyon várjuk már, hogy több időt tudjunk együtt tölteni. Azonban elképzelhetetlen számomra, hogy egyik napról a másikra szögre akasztom a nővérköpenyt és befejezem a munkát, amit nagyon szeretek, sosem bántam meg, hogy ezt a szakmát választottam. Vannak ugyan kihívások és nehezebb időszakok, de ha újra kéne kezdeni az éltemet, akkor is ezt az utat választanám.
– Az egészségügyben való munka sok lemondással jár. A betegeket hétvégén és ünnepnapokon is el kell látni, így nem lehet túl sok szabadideje. Mit szeret ilyenkor csinálni?
– Valóban nagyon kevés a szabadidőm és nagyon hálás vagyok a férjemnek és a két gyermekemnek, akik mindig megértőek voltak ezzel kapcsolatban. Sőt, az egyik fiamat sikerült is megfertőzni az egészségügy szeretetével, ő is a kórházban dolgozik. A fiatalabb pedig a közelmúltban házasodott, a családalapítást tervezik, így egyre nagyobb szükség van arra, hogy többet segítsük őket. Fontos, hogy minél több időt tudjunk együtt tölteni, korábban sokat jártunk kirándulni, de szeretek olvasni és ha tehetem szívesen megyek színházba is. Mivel kertes házban lakunk, annak rendben tartása és az udvar gondozása mindig ad feladatot. Szeretek kertészkedni, a növények ápolása kikapcsol a napi gondokból.
Forrás: Gulyás Edina Nool.hu
