Megnőtt a nógrádi kórházak betegforgalma a kánikula napjaiban

A napok óta tartó hőséget az egészséges emberek is nehezen viselik. A kánikula azonban a betegséggel küzdőkre igazán veszélyes, a Nógrád vármegyei kórházak betegforgalma mintegy 25 százalékkal megnőtt az utóbbi időben.

Az utóbbi napokban extrém időjárási körülmények alakultak ki hazánkban. A kánikula az egészséges emberek szervezetét is megterheli, a betegekre pedig még nagyobb hatással van. Dr. Laczkó Tamás, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház megbízott igazgatója arról tájékoztatta portálunkat, hogy az elmúlt hetekben 20-25 százalékkal megnőtt a kórházba érkező betegek száma. 

A szülések számát is befolyásolja a kánikula

– A szív- és érrendszeri betegséggel küzdők, a cukorbetegek és az idősek azok jellemzően, akiket nagyon megvisel a hőség. Azt ugyan nem tudjuk kimutatni, hogy a szülések számát hogyan befolyásolja ez az időjárás, de az biztos, hogy arra is hatással van – fogalmazott Dr. Laczkó Tamás. 

Hozzátette: Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk magunkra és egymásra, ebben az időszakban még nagyobb ennek a jelentősége. Annak érdekében, hogy ne kerüljünk kórházba néhány dolgot be kell tartani. Az egyik a megfelelő folyadékbevitel. Amíg alaphelyzetben napi 2-2,5 liter folyadék javasolt, amibe már a leves, főzelék is beleszámít, addig kánikula idején ezt napi 4 literre kell emelni. 

– A legjobb, ha kimérjük magunknak ezt a mennyiséget, akkor biztos, hogy se többet, se kevesebbet nem fogyasztunk, ugyanis mindkettő káros lehet – hangsúlyozta az igazgató. – A sópótlás ugyanilyen fontos, hiszen a verejtékezéssel sok kiürül a szervezetből. 

Megnőtt a kórházak betegforgalma, figyeljünk magunkra és másokra is!

Mint mondta, ezekben a napokban a megfelelő minőségű táplálkozásra is érdemes figyelni. Kerüljük a megterhelő, zsíros, fűszeres ételeket. A mediterrán táplálkozás lehet most a jó példa, ami főleg zöldséget, gyümölcsöt, joghurtot, kefírt, natúr húsokat és salátákat jelent. Minél többet tartózkodjunk hűvös helyiségben és bizony a fényvédő krémek használatát sem lehet mellőzni.

– Jó ha tudjuk, hogy nem csak nagyon meleg van, hanem az UV-sugárzás is nagyon magas. Ezért amellett, hogy megfelelő, szellős öltözetet viselünk, kenjük be magunkat fényvédővel. A bőrégésnek ugyanis komoly következményei vannak, az összefüggésben áll a bőr rosszindulatú elváltozásaival – hívta fel a figyelmet Dr. Laczkó Tamás. – Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a forró nyári napokon a szokásosnál is kiemeltebben figyeljünk magunkra és egymásra. Ne várjuk meg, amíg nagyobb baj alakul ki, így elkerülhetjük a kórházat!

Forrás:Nool.hu

Fotó: Gyurkó Péter