A nőgyógyászati onkológiai világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a női daganatos betegségekre, erősítse a közösségi összefogást, és támogassa a résztvevőket. Az események közé tartozik a Mályvavirág Pontok Stafétája, amelyet a World GO Day, azaz a Nőgyógyászati Onkológiai Világnap alkalmából rendeznek. Az eseményeket a Mályvavirág Alapítvány szervezi, hogy a közösség együtt emelje fel a hangját a női daganatos betegségek felismerése, megelőzése és kezelése mellett. A salgótarjáni programoknak a József Attila Művelődési Központ, illetve a Fő tér adott otthont. A délután folyamán közös figyelemfelhívó sétára került sor a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház kertjébe, ahol Dr. Laczkó Tamás főigazgató fogadta a megjelenteket. Az esemény szervezői, a Mályvavirág Alapítvány és a Salgótarjáni Mályvavirág Pont mindemellett a salgótarjáni kórház egészségügyi szűréseivel, tájékoztatókkal, kézműves programokkal és információs standokkal is készültek. A program zárasaként az érdeklődők megtekintették az onkológiai központot.

















