Kiszínezték a fehér foltot – átadták a szívkatéteres labort a salgótarjáni kórházban

A Magyar Városok Program 17,5 milliárd forintos támogatásából épült meg az onkológiai tömb a salgótarjáni kórházban. A projekt utolsó elemét, a szívkatéteres labort nagycsütörtökön adták át. Ezzel lezárult a 156 éves intézmény legnagyobb fejlesztése és megszűnt egy fehér folt Nógrád egészségügyi ellátásában.

A Modern Városok Program 17,5 milliárd forintos támogatásával épült meg az új onkológiai tömb Salgótarjánban. A beruházás csütörtökön a szívkatéteres labor átadásával zárult le. Az ünnepélyes átadón elhangzott, hogy a fejlesztés által nem csupán épületekkel és eszközökkel gazdagodott az intézmény, hanem két szakterülettel is bővült az ellátás.

Mától Nógrádban is működik szívkatéteres labor

– Három fontos dátum kapcsolódik a fejlesztéshez. 2007-ben született meg az álom, 2017. március 21-én kötötte meg Salgótarjánban Orbán Viktor miniszterelnök és a helyi önkormányzat a megállapodást, amely a Magyar Városok Programnak köszönhetően nagyívű, a 156 éves kórház történetének legnagyobb fejlesztését eredményezte – fogalmazott köszöntőjében dr. Laczkó Tamás, a kórház főigazgatója. – Ma pedig a fejlesztés utolsó elemeként átadjuk az invazív kardiológiai labort, így 2026. húsvétjára megújul az intézmény. 

Mint mondta, eddig vármegyénkben nem működött szívkatéteres labor, a súlyosabb szívinfarktusos eseteket Budapestre szállították, így ebből a szempontból Nógrád fehér folt volt az ország egészségügyi térképén. Ezt a foltot a fejlesztés átadásával kiszínezték.

Helyben vehetik igénybe a szívinfarktusos betegek az ellátást

– Ma nem csak egy új kórházi részleget adunk át. Annak láthatjuk a bizonyítékát, hogy Magyarország képes fejlődni, erősödni, megvédeni az emberek életét – hangsúlyozta beszédében dr. Latorcai Csaba, közigazgatási és területfejlesztési miniszerhelyettes, aki arra is kitért:

 a Magyar Városok Program által megvalósult beruházás lehetőséget biztosít a nógrádiaknak arra, hogy helyben vegyék igénybe a 21. századi ellátást. 

Hozzátette: az elmúlt 16 évben a salgótarjáni kórházban több mint 40 fejlesztési program valósult meg, azok közül a legnagyobb volumenű az onkológiai beruházás volt, amihez a szívkatéteres labor is kapcsolódik. 

29 milliárd forint érkezett a salgótarjáni kórházba az elmúlt 16 évben

Becsó Zsolt, országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a mögöttünk álló 16 évben több mint 40 fejlesztési projekt valósult meg a kórházban, összesen 29 milliárd forint fejlesztési támogatás érkezett az intézménybe. Ezek közül a legfontosabb az onkológiai tömb megépülése. A beruházás 17,5 milliárd forintból készült el, ebből 7,5 milliárd forint összegben, 250-nél is több orvosi eszközzel gazdagodott a kórház. A projekt elemeként valósult meg a szívkatéteres labor is. 

Új, eddig hiányzó szakterületekkel bővült az ellátás

– A Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórházban egy jó csapat, összetartó közösség dolgozik, akik mindent megtesznek a betegek gyógyulása érdekében – húzta alá dr. Szondi Zita, az Országos Kórház Főigazgatóság főigazgató-helyettese.

– Magyarországon az elmúlt időszakban számos fejlesztés történt, a betegellátás és betegbiztonság szempontjából ugyanis azokra folyamatosan szükség van. Azonban Salgótarjánban nem csupán épületekkel és eszközökkel gazdagodott a kórház, hanem új, eddig hiányzó szakterületekkel bővült az ellátás. 

Mint mondta, a salgótarjáni szívkatéteres laborban dolgozó szakembereknek köszönhetően megvalósulhatnak a kitűzött célok: a kardiovaszkuláris megbetegedések csökkentése, a gyógyulási esélyek javítása. Az ünnepélyes szalagátvágást követőn Sánta János római katolikus kanonok, Németh Judit református lelkész és Horvát-Hegyi Ádám evangélikus lelkész áldotta meg az új labort.

Forrás: Nool.hu Gulyás Edina

Fotó: Gyurkó Péter Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház