
Életének 80. évében elhunyt Dr. Végh György belgyógyász kardiológus főorvos, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház nyugalmazott osztályvezető főorvosa. Egy sokak által szeretett, karizmatikus személyiség távozott közölünk. Általános orvosi diplomát 1966-ban szerzett. 1971-ben belgyógyász, majd 1983-ban kardiológus szakorvos szakvizsgáit tette le. Intézményünkben 1966-ban kezdett el dolgozni, 1987-től osztályvezető főorvos, majd 2007-es nyugdíjazását követően 2014-ig a Nógrád megyei betegek szakellátásában vett részt.
A kiemelkedő szakmai tevékenység mellett ugyanakkor „Ember” volt, aki oktatott, nevelt, akihez bármelyik beteg, kolléga bizalommal fordulhatott, mint mentorhoz, baráthoz vagy ha kellett, segítő társhoz. Kiegyensúlyozott, magas színvonalú munkáját, példaértékű teherbírását és figyelmességét lehetővé tévő támogatásért mindig hálás volt szeretett feleségének és családjának.
Búcsúznak a Szent Lázár Megyei Kórház dolgozói