Elhunyt Dr. Péteri László Urológus főorvos

Életének 70. évében elhunyt Dr. Péteri László, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház Urológiai Osztály nyugalmazott főrvosa. Egy különlegesen értékes, családcentrikus személyiség távozott közölünk halálával. Pályafutása 1978-ban kezdődött intézményünkben az általános orvosi diploma megszerzését követően. 1982-ben az egyetemi szakvizsga letétele után Urológus szakorvosként, majd az Urológia Osztály főorvosaként dolgozott 2013-as nyugdíjba vonulásáig. Szerény, nagytudású, kristálytiszta logikával érvelő, rendkívül tájékozott ember volt. Kollégái és betegei kimagasló szakmai tudása és a mások érzéseit átélni, átérezni képes emberként ismerték. Halála megrendítette családján kívül, barátait, kollégáit. Személyében egy olyan ember távozott el, aki példát adott egész életével, szilárd meggyőződésű, becsületes, tiszta lénye nagyon fog hiányozni.

Búcsúznak a Szent Lázár Megyei Kórház dolgozói