Szent Lázár Megyei Kórház
TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1571
Egészségesen az egészségügyben
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában történő finanszírozásával valósul meg.
Elnyert támogatás mértéke: 8.955.411,- Ft
Támogatói okirat hatályba lépése: 2013.09.19.
A projekt megvalósításának kezdete: 2013.09.01.
A projekt megvalósításának befejezése: 2014.05.31.
A pályázat célja és tevékenységei:
A Szent Lázár Megyei Kórházban dolgozók egészségének megőrzése. Munkahelyi egészségfejlesztő programjainkkal egészségesebbé alakítani a munka- és életkörülményeket, és a dolgozóinkat motiválni, hogy hogyan vegyenek részt saját egészségük fejlesztésében.
Az Egészséges táplálkozás programon a résztvevők megtudhatják, milyen alapvető szükségletei vannak a gyermek és felnőtt szervezetnek, megismerhetik a helytelen táplálkozás tüneteit és az egészséges táplálkozás kritikus pontjait.
Egészségnapunk során, közös tornán, “Főzzünk okosan” főzőversenyen, vetélkedőn, sportversenyen találkozhatnak az alkalmazottak.
A Szűréssel az egészségért program alatt a kórház dolgozói különböző egészségi állapotfelmérésen vehetnek részt. Elsősegély és baleset-megelőzés programunk közben sürgősségi alaphelyzetekkel ismerkedhetnek meg. Megtanulhatják a sürgősségi ellátás módjait és az alapvető tennivalókat.
Természetjáró programunk több túrából áll: gyalogtúrák, biciklitúra, kincskereső kalandtúra.
Életmódtábor is megszervezésre kerül, hiszen dolgozóink körében igen gyakoriak a mozgásszervi betegségek és mentális problémák. Az öt napos életmódtábor, e betegségek megelőzését tűzi ki célul.
A testi egyensúly mellett kiemelkedően fontos szerepet kap a lelki egyensúly megvalósítása. Itt részletesen megismerkedhetnek a drogok fajtáival, jellemző viselkedési módokkal és megoldásokkal.
A projekt alatt megvalósul egy Stressz kezelő tréning , ahol az alkalmazottak megtanulhatják, hogyan kezeljék a felgyülemlett feszültséget. Ezzel szorosan összekapcsolódnak a további programok, hiszen a dohányzás, az alkoholproblémák is mind olyan káros szenvedélyek, melyekhez stressz helyzetben gyakran szembetalálhatják magukat.
A projekt nem titkolt célja a hosszú távú fenntarthatóság és tudás megteremtése. A különböző témájú előadások során a kórházi alkalmazottak olyan alapot szereznek, melyet éveken keresztül továbbadhatnak betegeiknek. Ugyanakkor a dolgozók egészségének megőrzése is szem előtt tartandó. Időközönként szűréseket szervezünk. Emellett egészséges táplálkozást, betegségmegelőzésről, káros szokások elhagyásáról és testmozgás fontosságáról továbbra is folyamatosan értesülhetnek információkról, és a legfrissebb tudományos kutatások eredményeiről. Gyalogtúráink is rendszeresen megszervezésre kerülnek, hiszen nincs jobb módja a közösségépítésnek, mint a közös testmozgás a természetben. Játékos sportversenyeken később is megmérettetnénk a résztvevőket.
Közreműködő Szervezet neve, elérhetősége:
ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
Cím: 1134 Budapest, Váci út 45. C épület
Tel.: +36 1/273-4250
E-mail:
www.esza.hu
www.ujszechenyiterv.gov.hu
TÁMOP-6.1.2-11 fenntartási időszakban megvalósult programok letöltése.