Ajándék a Betegeknek…

Idén ötödik alkalommal köszöntötték a Nógrád Vármegyei Szent Lázár kórházban a Gyertyaláng kórust. A kórus 2012-ben alakult Somoskőújfaluban, évek óta minden éveben megújulva és örömmel vállalják szereplésüket a megyei kórházban, a betegek és a dolgozók nagy örömére. Műsorukban dél-amerikai karácsonyi énekel is kedveskedtek.  Igényesen összeállított, igazi örömzenében volt része a betegeknek, a kis kórus hallatán. A műsorban Szalka Mihály atya is részt vett, Ady Endre versével okozott nagy örömet a hallgatóságnak. Imádságban biztosította a kórházban lévőket, hogy Urunk születésnek éjszakáján is  imáiba foglalja őket és hordozza őket szívében. Mindannyiunk szívében szülessen meg Krisztus, s adjon örömet, vigasztalást és békességet a szívekben, életünkben, családjainkban. Sokak szemében örömkönnyek, kezeiket imára kulcsolva hallgatták a vendég szereplőket. A műsor második részében ismert karácsonyi énekek csendültek fel, sugározva a karácsony igazi üzenetét. A jelenlévők is boldogan bekapcsolódtak a közös éneklésbe. Hála és köszönet Mihály atyának, a kórház dolgozóinak és mindazoknak, akik lehetővé tették hogy kis karácsonyi műsorunkkal kedveskedve könnyíthettek betegeink kórházi tartózkodásában, enyhíthettek fajdalmaikon, gyógyulásukat segítve, s talán néhány perc erejéig visszagondolhattak régi közös családi karácsonyaikra is.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       

„Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma „